Alternatív megoldás az alanyi jogon járó alapfizetéshez.

Az emberiség történetének egy igazán meghatározó forduló pontjához érkeztünk. Sokakban merül fel kérdés, folytatható-e az emberiség történelme ugyan azon a gazdasági úton, ami jelenleg határozza meg a társadalom eltérő vagyoni helyzetű egyének sorsát. A gazdagság, kontra szegénység viszonya meddig tartható fenn? Milyen mértékben vagyonosodhatnak a gazdagok, és velük ellentétben meddig nyomorítható a szegények élete? Mekkorára nyitható a gazdasági olló, gazdagok és szegények között? Van-e egyáltalán valamilyen megoldás, hogy ez a két meghatározó társadalmi réteg közeledjen egymás felé, legalább anyagi téren? Vagy legalábbis élhető szintre emelkedjen a leszakadó réteg? Megoldható-e olyan alap jövedelem biztosítása minden szegény számára, hogy a megélhetés, a számlák és egyéb kiadások ne legyenek örökös gondok. Mindezt alanyi jogon, függetlenül attól, hogy végez-e társadalmilag gazdasági tevékenységet, hogy van-e munkaviszonya?

Egy modern XXI. századi fejlett gazdaságban már elengedhetetlen kérdés a szegénység problémájának kezelése. Svájcban már a szavaztak róla. Elvetteék. Hasonló gondolatokkal foglalkozik Ausztria, Dánia és még néhány európai ország. (Magyarországon ez a kérdés még eléggé vitatott.)

Pró és kontra vélemények már felmerültek. Ha bevezetik, akkor talán sokan már dolgozni sem fognak menni. Amennyiben mégis, bizonyára olyan területet keresnek, amelyik munka könnyebb, magasabb presztízsű, mint egy alantas tevékenység. A nehéz és rossz körülményeket mindenki igyekszik elkerülni. Többen lesznek betegek, rokkantak, legalábbis papíron. Növekszik majd az eltartottak száma, és hasonló vélemények alapján hibásnak vélik még a kérdés feltevését is.

A másik tábor, akik mellette kardoskodnak, pontosan látják, hogy a legtöbb munkát a legkevesebb bérért dolgozók tartják el a gazdaság jobban élő szereplőit. Jogos tehát a kérés a társadalom teljesítményéből nagyobb szeletre. Lépcsős adórendszer, több visszaosztás a szegények részére, teljes átalakítás a társadalmi elosztási rendszerben. Jobbára ezekkel a megoldásokkal képzelik el a társadalom által előállított javak igazságos elosztását.

A problémát és annak fejtegetését első könyvemben a „Gazdagodj okosan” címűben már kielemeztem. Rövid történelmi áttekintés az ősember kezdeti gazdálkodásától a kapitalista társadalom és a szocialista gazdasági berendezkedéséig. Hogyan alakult a munkaerő és annak ára a történelem e szakaszai alatt. Hogyan cserélődtek az áruk az őserdei tisztástól a piacon át a szupermarketekig. Miért vált, válik szükségessé az árucsere forgalmának megújulása a hagyományos kereskedelemtől a modernebb hálózatos kereskedelemig. Nem utolsó sorban, miért van szükség a gazdasági folyamatok átalakulására az ipari forradalomban kialakult torz viszonyokról a modern XXI. századi és az informatika századában kialakítható viszonyokra.

A könyv azonban megoldást is kínál. Egy olyan eszköz áll a rendelkezésünkre, amellyel bárki meg tudja alapozni saját anyagi jövőét. Egyben mellékesen lehetősége van személyiségében is fejlődni. Ötvözi a keleti kollektivizmust a nyugati individualizmussal. Pontosabban a szocialista táborban kialakított embereszményű, ember központú, ám anyagilag csak gyengén fejlődő gondolkodást a kapitalista társadalmakban az anyagi jólét felé való, ám erősen egoista törekvéssel.

A hálózatos kereskedelemre úgy tekintek, mint átmeneti formára. Ugyan is a személyes anyagi törekvésen túl az adott hálózati közösségben, jól szervezett találkozókkal (meeting-gekkel) társítva, a személyisége is fejlődhet. Ez adhat alapot arra nézve, hogy az egyén megismerje saját igazi értékeit, igényeit, szükségleteit és pontosan csak annyit igényeljen a közösség javaiból, ami valóban elengedhetetlenek normál életviteléhez. Ugyan akkor mindent tegyen meg annak érdekében, hogy az általa létrehozható javakat, szolgáltatásokat a közösség javára előállítsa vagy szolgáltassa.

Figyelembe véve, hogy ma az emberek nagy százaléka sok esetben saját erőforrásaiknak csak a töredékét kapják vissza. Viszont az is igaz, hogy a jelenlegi technológiai és technikai viszonyok mellett az emberi társadalom a tényleges szükségleteknek a többszörösére is képes lenne. Az egyedüli probléma, mint azt az említett könyvemben megírtam, a fizető képesség korlátja. Nem az igényekkel van tehát a gond, és ilyen szempontból hamis az az állítás, hogy telített a piac, mivel volna rá igény, ám hiányzik a fizetőképesség. Mindenből annyit termel a gazdaság, amennyi a piaci viszonyok mellett várhatóan el is fogy.

Mi várható?

A technika, a technológia fejlődésével tovább csökken a foglalkoztatottak száma, hiszen az agyon automatizált munkahelyeken munkaerő felesleg keletkezik. Amíg a gyári munkás bért, jövedelmet kapott, ha szerényen is, de kielégíthette minimális szükségletét. A segély ennek csak töredéke lehet, vagy egyáltalán nem is lesz.

A termelői ár bér része kikerül, helyette a gépek, berendezések, automatizált rendszerek megvétele, beüzemelése és karbantartási költségei veszik át. Az automatizált üzem sötétben és akár 24 órában üzemelhet leállás nélkül. Nem kér fizetésemelést, nem szerveződik szakmai szervezetekbe. Nem kell a családról gondoskodnia, a családot fenntartani. Sőt csak kiszuperálják és a továbbiakban nem igényel nyugdíjat. Ez messze megfelel a gyártónak.

Az egyedüli probléma, hogy az így előállított terméket ki veszi meg? Fizetőképes kereslet hiányában a termelési kapacitás visszafogásával válaszol. Biztosan megéri!

Járható útnak bizonyulhat a felesleges emberi tömeg gyérítése. Talán már el is kezdődött. Ám ez semmivel sem növeli meg a fogyasztható javak tömeges vásárlását.

Nézzük meg az árképzés oldaláról.

A termelői és ennek megfelelően a fogyasztói árban benne van az őt előállító dolgozó bére. Minden más csak növeli ennek az árnak a nagyságát. Pontosan ez a hiba. A társadalmi fejlődés egy bizonyos szakaszában a munkaerőnek árat szabtak. Ez helyén való volt, amíg a termelés alacsony szinten zajlott. Mindenki igényét kielégíteni az eddigi társadalmi alakulatokban, a kor gyenge technológiai szintjén, a kor energia erőforrásainak korlátozott szintjén, lehetetlen volt. Ezért vagy hatalom, előjog vagy rendelkezésre álló jövedelem határozta meg a javak elosztását.

Az ősközösségi társadalmakban is voltak bizonyos előjogok, de ez nem jelentette a közösség alacsonyabb rangú tagjainak kizsákmányolását. Pénz nem lévén a közösség a közösen elejtett zsákmányból részesedett. A vadat leölő nem pénzben, fizetésben kaptak meg juttatását, hanem a koncból, vagyis a végeredményből. A munkamegosztás nem fizetésbeli elkülönülés volt, hanem a közösség számára hasznos tevékenység, áru beszerzés, előállítás és egyéb szolgáltatás.

Magyarán nem létezett bér. Az igények határozták meg a célokat, alakították ki a közösség munkamegosztását, a szükségletek kielégítését. A „bért” a megszerzett élelem, az előállított eszközök, a szükség szerinti szolgáltatások, végeredményben a kielégített igények biztosították.

Mivel a jelenlegi társadalom rendelkezik azzal a potenciállal, ami lehetővé teszi az igények teljes kielégítését, a termelői árból ki kellene venni a bér részt. A bér helyébe az igény kielégítése kerülne. Itt játszik szerepet az internet. Minden igény felkerülhetne a netre, innen koordinálnák a megfelelő termelő egységekbe a legyártandó, előállítandó termékeket. A kiszállítás a beérkezés sorrendjében történne.

Vegyük azonban figyelembe, hogy ehhez nagyfokú tudatosság szükségeltetik. Meg kell tanulnunk meghatározni a tényleges igényeket, a tényleges szükségleteket. Mivel az igények egyébként igen eltérőek nem lenne ésszerű pusztán azért olyan dolgot igényelni, amire alapvetően nincs szükség, amelyeket valójában csak divat vagy irigység kreált.

Arra gondolni, hogy lesznek emberek, akik munka nélkül szeretnék igényeiket kielégíteni, lehetséges. Ám ne felejtsük el régen a közösség minden egyes tagja ilyen olyan formában ki vette a részét a közös munkában. Ma erre jószerivel a gépek is alkalmasak, hiszen az emberi törekvés mindig is az volt, hogy lehetőleg minél könnyebben és lehetőleg minél kevesebb munkával elégítse ki igényeit. Bizonyára sokkal kevesebb lesz a munkaidő, kevesebb lesz az embert próbáló tevékenység. És talán az is belátható, hogy jelenleg a tömegek nagy százaléka keményen dolgozik az igényeinek töredékéért. Mennyire lesz hajlandó dolgozni az igények teljes tárházáért? Ez rajtunk múlik embereken, a közösségen.

Bizonyára vitatható elmélkedésem, ám sok ember együttes gondolkodása vezethet az igazi, és megvalósítható program közelébe. Független pártállástól.